Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kacsa

2010.05.07

                                                                        KACSA

    Az elkövetkezőkben nem a barnára sült háziszárnyasról, hanem a töltött kacsáról, a pisivel töltött névrokonáról lesz szó. Mi célt is szolgál e különös jószág? Magatehetetlen, mozgásképtelen idős betegek ágyban történő pisiltetésére. Ezt a kérdést azért célszerű jó előre tisztázni, mert a kacsát kezelő főhősünk se nem béna, se nem öreg, sőt, kifejezetten energikus, életerős, daliás fiatalember. A kacsa az infúzió miatt szükséges. Ugyanis nem csak a vérkeringését, hanem a hólyagját sem sikerült megzabolázni eddig az orvosoknak, egyszóval infúzió adagolása közben is pisilésre kényszerül. Ez azért lejegyeznivaló, mert eközben egy sor, amúgy sem könnyen kivitelezhető műveletet egy kézzel kell elvégezni.
    Az első tennivaló a kacsa készenlétbe helyezése. Erre kitűnő hely lenne máskor az ágy alatt tárolt fehér műbőr bevonatú kissámli, ám ennek teteje – a benne lévő rugalmas tömőanyag miatt – kissé kidomborodik, így a jószágot lehetetlen megnyugtatóan megállítani rajta. Hiába verte, püfölte, ütögette főhősünk a  tömedéket, az sehogyan sem akart kiegyenesedni. Innen származik az alábbi, már az óvodások által is kívülről skandált világhírű költemény:                       Veri, mint papa a hokedlit,
                                         Nyeli, mint kacsa a nokedlit.
    Így aztán a szerkezet gyorsan lekerül a padlóra, szolid kis talpára állítva várja harcbavetését. Tehát jöhet az inger, kezdődhet a nagy manőver: balkézbe szúrva a megmozdíthatatlan infúzió, középen a feszülő hólyag, jobboldalt a földön ágaskodó kacsa.
    Az ingerre nem is kell sokat várni, megérkezésekor csak fel kell emelni az előkészített madarat, és bele kell pisilni. Így fest ez az elméletben, lássuk a gyakorlatot!
    Az első nehézség a műanyag szárnyasállat fedelének eltávolítása, ugyanis főhősünk  most fedezte fel, hogy a nyakát kis piros kupak zárja, úgy néz ki, mint egy kacsa piros svájcisapkában, csak a kis villámhárító hiányzik a közepéről. Kár, hogy nincs rajta, mert ott meg lehetne fogni, és egyszerűen ki lehetne nyitni, de így csak húzkodás, csavarás, rángatás után adja meg magát. Vele együtt egy ismeretlen funkciójú kis piros karika gurul az ágy alá, (talán sál a sapkához?) néhány nap múlva a takarítónő felmosórongyának martalékává válva.
    Most már jöhetne a pisi, de újabb akadályok tornyosulnak az ingerküszöbön belülre kerülő sürgős tevékenység elé: két nadrág egy kézzel való leküzdése. Felül a felsőnadrág, alul az alsónadrág. Mi kell ezek eltávolításához? Mindenekelőtt jó erőnlét, ugyanis „hídba” lemenve lehet csak abszolválni, ami a fitnesz-termek intim tornászainak, vagy a birkózó válogatott-keret tagjainak bizonyára könnyen sikerülne.
    Következzen tehát a nagy attrakció: egy kézzel két nadrágot „hídban” fekve a paplan alatt letolni. Egy műveletsor, és jelentős mennyiségű energia megspórolható lett volna, ha főhősünknek előbb eszébe jut: a két nadrágot egyszerre is le lehet húzni. Ennek hiányában először a hosszúnadrág araszoltatható lefelé a popsi alatt, jobb-, majd baloldalon felváltva, lépésenként csalogatva a hastól egészen a térdkalácsig. Ezután jön csak az alsógatya, ugyanilyen mozdulatsorral, ugyanazon káromkodások közepette.
    Most már tiszta a terep, jöhet a kacsa, csoboghat a lé, ha a madár időben kerülne a megfelelő helyre. De nem került. A mozdulat néhány másodpercet késett, így jelentős mennyiségű folyadék a mintegy 10 cm vastag habszivacs matrac mélyére csordogált.
De a javát még sikerült megmenteni, és a tartályba irányítani, ami felettébb bonyolult feladatnak bizonyult. Ugyanis a szárnyasállat nyaka kissé felfelé áll, sőt, még feljebb is kell tolni, hogy ne folyjon vissza a sárga nedű. Így koordinátái alapvetően ellentétesek lesznek a lepedőn szunnyadó, félig elhasznált mosogatószivacs-darabkára emlékeztető fütyölőével. Tehát a lompost - miközben a kacsát is fogod - mintegy U-alakban meghajlítva kell a fölötte tátongó lyukba gyömöszölni, ami kb. úgy néz ki, mintha a horgász gilisztás üvegéből kimászni készülő kukac a doboz peremén éppen túljutva fejjel lefelé lógna…
    Most már tényleg zuhoghat a Niagara, az olvasólámpa fénye örömében szivárványt szór a tajtékzó habokra, nyeli a tartály a pisit, mint kacsa a nokedlit.
    Boxnyelven szólva ez volt az első menet, a második az lenne, amikor mindezt úgy kellene végigszenvedni, hogy a kacsa már félig van pisivel. Néhány erőtlen próbálkozás után főhősünk feladja, és inkább hívja a nővérkét, hogy ürítse ki, és hozza vissza, de gyorsan…
    Ennek ellenére főhősünk bölcsebb, ügyesebb lett, atristaként bánik már a műanyag madárral, kezében a vadkacsa is megszelídül. Azt is kitalálta, hogyan végezhető el ezen tevékenység vízhajtó tabletta bevétele után. Egyszerűen csak bevágja a szárnyast combjai közé, és behelyezi a kukacot még az infúzió bekötése előtt. Így aztán csörgedezhet, csuroghat, csoboghat a patak két órán át folyamatosan a kacsába, ugyanúgy, mint a Fátyol-vízesés a Pisztrángos-tóba a szilvásváradi Szalajka-völgy párafoltos erdőszélén.
    Kiürült az infúziós flakon, a madár is pihenni tért, főhősünk megfürdött, tiszta pizsamát vett, bebújt a varázslatos gyorsasággal újrahúzott friss, ropogós ágyba, és elgondolkodott azon, ha majd a jobb kezébe kapja az infúziót, hogyan fogja mindezt végigcsinálni balkézzel.
    Hallotta, hogy a Pekingi Cirkuszművészeti Akadémia végzős zsonglőr-hallgatóinak ez egyszer már sikerült. Meg is kapták érte Rainier hercegtől a XIX. Monacói Cirkuszfesztivál Arany Pálma nagydíját.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.